2009. március 11., szerda

Római képeslapok

Március elején Rómában még hűvösek az esték. A déli napsütésben lekerült rólunk a kabát, de most újból felvesszük és jobban alá is öltözünk.

Hétköznap van. A belvárosi utcák jóval csendesebbek, mint hétvégeken, amikor valósággal hömpölyög a tömeg. Azért a hangulat most is megvan. Keskeny sikátorok és terek váltogatják egymást. Szinte minden ház rejteget magában egy-egy vendéglőt, kávézót, pizzériát, vagy fagyizót. A mellékutcákban nincs járda. Egybefüggő kockakővel fedettek. A vendéglők előtt kicsi kerek, vagy négyszögletes asztalok, ízlésesen megterítve. Jobb helyeken melegítő gázlámpákkal fokozzák a komfort érzetet. Amikor elhaladunk egy-egy ilyen "fűtött terasz" mellett, nekünk is jól esik a szerte áradó meleg. Az emberek a Rómában most oly divatos sálaikba burkolózva, kicsit dideregve, de vidáman beszélgetnek.
Az asztalokon tésztafélék minden variációban, saláták, vörösbor. A pincér, ha nincs dolga, akkor kiáll az étlappal a vendéglő elé és udvariasan köszönti az arra járót. Bona sera - hangzik az ismerős olasz köszöntés. Annyit értek olaszul, hogy tudom vacsorához invitál.

Sokszor a magas épületek szinte összehajlanak a fejünk fölött. A telihold megvilágítja a az égen tovaúszó fehér bárányfelhőket. A Navona tér közelében egy színes ruhába öltözött terebélyes jósnő üldögél. Előtte egy táblára rajzolt tenyér reklámozza az általa kínált szolgáltatást. Nem lévén kliense, egy könyvet tart a kezében és egészen közel hajolva, úgy hogy az orra szinte beleér, elmélyülten tanulmányozza. Biztosan továbbképzi magát, - állapítjuk meg.

Az egyik vendéglő előtt egy szaxofonos férfi szórakoztatja a vacsoravendégeket. Nagyon szépen játszik. a dallamok sokáig elkísérnek bennünket.

A téren a lámpák fénye alatt festőművész bűvöli a közönségét. Sokan körbeállják. Valami hihetetlen gyorsasággal váltogatja a különböző színű festékszórókat. Ami egyszer már kezd valamilyen formát ölteni, az a másik pillanatban eltűnik egy újabb festék réteg alatt. A látszólag teljesen kaotikus alkotási folyamat bennünket is kíváncsivá tesz. Megállunk és figyeljük, hogy ebből mi fog kisülni. Végül egy ókori oszlopos panoráma kerekedik ki, holdvilágos éjszakába. A mű oda kerül a többi mellé és várja eljövendő gazdáját.

Az egyik lámpaoszlopnak dőlve bronz szoborfigura áll. Elég nehezen jövünk rá, hogy az valójában egy cowboynak öltözött széles karimájú kalapot viselő ember, aki szobrot játszik.

Tovább haladva újabb aranyos jelenetnek lehetünk tanúi. Valaki egy nagy lendülettel közlekedő férfi kővé meredt figuráját mutatja be. Nyakkendője hátracsapva a vállán, széles mosollyal, nevető tekintettel, előre lendített bal kézzel és hátramaradt, diplomata táskát markoló jobb kézzel, teljes mozdulatlanságban. Egy ideig várunk, hogy lássuk meddig bírja ezt a csöppet sem kényelmes pózt. Az emberek pénzt dobálnak a földön heverő kalapjába. Végül ő bírja tovább és mi tovább sétáltunk, időnként visszanézve, hátha változik a kép. Hát nem változik.

Portréfestők, karikaturisták, táska árusok sokasága népesíti be a környéket.

Barna bőrű fiatalember lép oda egy párhoz és rózsaszálat nyom a hölgy kezébe. Hiába tiltakoznak, a fiú integet, hogy csak tartsa meg nyugodtan, ajándék. A nőnek igen, de a kíséretében lévő férfitól már elvárja a fizetést. Némi hadonászás, majd a rózsa visszakerül a gazdájához és a kicsit erőszakos jelenetnek vége, a pár megkönnyebbülten távozik.

Egy bő szoknyás öregasszony közeledik nagy kosárral a feje tetején. A szememhez emelem a fényképező gépemet, hogy megörökítsem, mire ő irtózatos rikácsolásba kezd. Nem értem, hogy mit mond, de egyértelmű számomra, hogy nem mutat hajlandóságot a manöken szerepre. Amikor eltávolodik, még akkor is időnként hátra fordul az öklét rázva és szitkokat kiabálva, az arra járók nem kis derültsége közepette.

A rendőrök sötétkék díszes egyenruhája gyakran feltűnik. A járőröző autóik, motorbiciklijeik úgyszintén. Segítőkészek és nagyon barátságosak. A koldusokat úgy tűnik békén hagyják és nem igyekeznek őket eltávolítani. Minden esetre jelenlétük rendkívüli módon fokozza az ember biztonság érzetét.

Szerzetesek csoportja halad el sietve mellettünk. Földig érő világoskék ruhában, szandálban és mezítláb. Úgy látszik nekik más a hőérzetük.

A parlament előtt fotósok és filmesek hada várakozik valamilyen nagy emberre. A rend őrei itt is lépten-nyomon felfedezhetők, de a járókelőket mozgásukban nem korlátozzák. A nyugalmas kép azért azt sugallja számomra, hogy az esetleges rendbontókkal szemben azonnal fellépne a hatalom.

A közelben egy szökőkút. Itt nagyon erős a világítás. Egy három tagú filmes csoport egy csinos fiatal lányt szólít le. Kicsi szék van náluk és egy magassarkú cipő díszes selyempárnán. Látszik, hogy megpróbálják rávenni valamire a lányt. Rövid alkudozás után kötélnek áll. A párna a kockakőre kerül, arra pedig a hölgy lába az új cipővel. Fotózás következik, majd a csapat, mint aki jól végezte dolgát elégedetten távozik, hátrahagyva az alkalmi próbababát. Ez biztosan egy Hamupipőkés játék, állapítjuk meg. Keresik a hölgyet, akinek a leginkább a lábára illik a cipő.

A kirakatok elragadóak. Mindegyik egy-egy műalkotásnak is beillik. Gondos kezek munkáját, a készítők aprólékos, minden részletre kiterjedő figyelmét sejtetik a háttérben. Megállunk a Ferrari bemutató terme előtt és megcsodáljuk az autó költeményeket.

Behunyt szemmel kóstolgatjuk a szinte fekete színű csokifagylaltot benne sok-sok csokoládé darabkával. És miközben élvezzük a semmire sem hasonlító ízeket, megkondul egy közelben lévő templom harangja. Mintha azt ismételgetné csengő hangján, hogy Rómában élni jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése