Mire jutottam? Hát nem sokra. A mögöttem lévő öt napban leginkább térképek olvasása kötötte le figyelmemet. A túrákra való felkészülés komoly odafigyelést igényel, s ezt előtérbe kellett helyeznem más kedvenc időtöltéseimmel szemben. Most, amikor e sorokat írom, utolsó esténket töltjük itt. Kint ülök bérelt házikónk piros muskátli virágokkal díszített teraszán és megpróbálok néhány gondolatot leírni az elmúlt öt nappal kapcsolatban. Eredetileg azt terveztem, hogy minden este felkapcsolódom az internetre és a blogunkban leírom az aznapi eseményeket. Ez végül is nem jött össze. Első este kiderült, hogy a zsinór nélküli hálózat hatótávolsága nem ér el a mi apartmanunkig. A következő napokban már meg volt a kapcsolat, de az események sodrásában nem volt rá időm, hogy tervemet megvalósítsam. Ma estére, úgy néz ki, hogy tökéletes az időzítés. Már csak a környezetemből áradó hangulat az, ami akadályozhat az írásban. Előttem egy csésze finom kávé. Mellette még további adag a kiöntőben. Ha felnézek a laptop képernyőéről, akkor csodálatos panorámában gyönyörködhetem. A teraszunk nyugat felé néz. A tőlem jobb oldalon vonuló „Texel Gruppe” elnevezésű hegység hozzánk legközelebb álló csúcsainak sziluettjét látom. A Nap már eltűnt mögöttük, de továbbra is káprázatos fényekkel mintázza meg az eget és a déli irányba úszó felhőket. A táj eme részét a Mutspitz 2294 méter magas csúcsa uralja. Egy kicsit balra tekintve sűrű fenyőerdőkkel borított magaslatok húzódnak, mögöttük pedig a távolban háromezres kékes-szürkés sziklaóriások.
Az elmúlt napokban két nagyobb túrát sikerült összehoznunk. Mindkét esetben kétezer méter fölé jutottunk és több mint ezer méter szintkülönbséget másztunk. Összességében elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. A Hochwart tervezett csúcsmászása igaz nem járt sikerrel. Az időhiány, az egyre erősödő szél és hideg, mind-mind közrejátszott abban, hogy úgy döntöttünk, nem erőltetjük tovább, hanem inkább visszafordulunk. Az mindenképpen előbbre jutást jelent, hogy közelebbről megismerkedtünk a heggyel. Úgy érezzük, annak ellenére, hogy mi nem vagyunk profi hegymászók, egy legközelebbi kísérlet, amennyiben az idő is úgy akarja, sikerrel fog járni.
Az első nagy túra a Spronser Seen magashegyi tavak vidékére sokat kivett belőlünk. Bár a 2200 méteres magasság egy részét felvonóval tettük meg, a távolságok, az 1700 méter ereszkedés, nagyon elfárasztott bennünket. Gyönyörű augusztusi időnk volt. Felhő csak elvétve volt az égen. Zubogó hegyi patakok, kristálytiszta tavak, itt-ott még a tél maradványként fehérlő hófoltok, a sziklák játékos csipkéi, a számtalan cserje és virágféleség, a horizontot körbe ölelő távolabbi hegyek, mind-mind fokozták e hely varázsát. Meg kell küzdened, hogy eljuss idáig. De az élmény felejthetetlen- Mindenképpen megéri.
Ma délelőtt Merano keskeny sétáló utcáit jártuk. Elkápráztatott bennünket a zsibongó tömeg, a gazdag kirakatok, a színvonalas üzletek, az egymást érő, impozáns éttermekből áradó illatok, a szép épületek és a sok-sok színes virágzuhatag minden felé.
Délutánra ismét rendesen elfáradtunk. A két város közötti szintkülönbséget csodálatos tájat átszelő libegővel tettük meg. Útba ejtettük a feszített víztükörrel rendelkező városi strandot. Kellemesen felfrissülve vágtunk neki a centrum és a szállásunk között lévő emelkedő leküzdéséhez. Finom ebéddel kényeztettük magunkat, majd a késő délutánt a hűvös szobában pihenéssel töltöttük.
Holnap robogunk az autópályán hazafelé. Folytatjuk a kihívásokban gazdag hétköznapjainkat, s közben tervezzük a következő - feltöltődést nyújtó -, utunkat eddig még nem látott ismeretlen tájak felé.
A képek egy részét itt megnézheted: Dél Tirol
